For a version in English of this piece, see here / A szöveg angol nyelvű verziója itt található.
Ebben a posztban országhatárokat átszelő élőlények, történetek és a populáris kultúra kapcsolatáról szeretnék írni, elsősorban az amerikai Dél gyapotültetvényeit (és a blues zenét) meghódító gyapottokmányos bogár történetéről. Már az is tanulságos, hogy hol és hogyan találkoztam magyarországi geográfusként-környezettörténészként először a gyapottokmányos történetével.
A nyáron egy koncertet hallgattam meg a békéscsabai Élővíz-csatorna partján – ez a csatorna éppen Egyesült Államok megalakulásával egyidőben épült a 18. században szlovák telepesekkel benépesülő településen. Az előadó az amerikai dél államait megjárt magyar bluesénekes, Szűcs Gábor volt, aki Amerikában a Little G. Weevil művésznevet vette fel. Ahogy blues-kedvelő környezetemből megtudtam, a Weevil név minden bizonnyal a gyapottokmányosra (Anthonomus grandis), angolul „boll weevil”-re utal. Az Egyesült Államokbeli gyapotövbe a 19. század végén Mexikóból megérkező vándor kártevő alakját ugyanis számos blueszenész megénekelte, köztük Mississippi Delta vidékének legendás énekese, Charley Patton is.[1]
Charley Patton dala, melyet persze már a koncert utáni este meghallgattam, mindenképpen egy a környezettörténeti csemege. A dalban megjelenő gyapottokmányos képe ugyanis merőben más, mint amit az inváziós idegenhonos kártevőkkel kapcsolatban megszokhattunk. Például a Magyarországon a második világháború után megjelent, amerikai eredetű krumplibogár, vagy burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) a keleti blokk más országaihoz hasonlóan egyenesen a hidegháborús retorika jegyében lett kikiáltva ellenségnek. Charley Patton dalában viszont a gyapottokmányos bogár megnyerő iróniával, mint egy otthonkereső utazó jelenik meg, aki szabadon mozoghat, és az amerikai dél rabszolgaságból felszabadult, de gazdaságilag erősen kiszolgáltatott fekete lakosságával szemben számos előnyt élvez. (Ahogy a gyapottokmányos mondja a dalban a farmernak, neki nem kell vonatjegyet vennie.)
James C. Giessen Boll Weevil Blues: Cotton Myth, and Power in the American South című könyve, amelyben Charley Patton dala szintén fontos szerepet kap, számos szereplő nézőpontján keresztül meséli el a gyapottokmányos és az emberek kapcsolatának történetét.[2] Rendkívül tanulságos, hogy az 1894-ben még csak Texas államban megjelenő gyapottokmányos kezdetben lokális ügye hogyan válhatott országos üggyé és krízishelyzetté. A rovar kártételének felismerésében a gyapottokmányos gyapothoz szorosan kötődő életmódját feltáró entomológusoknak, illetve a gyapottokmányos megállítására és visszaszorítására megoldásokat kereső agrárszakembereknek kulcsfontosságú szerepük volt. A gyapottokmányos elleni küzdelemhez, az agrárkutatások és agromodernizációs törekvések finanszírozásához viszont szükséges volt megnyerni a politikai és üzleti szereplők támogatását is, és a meggyőzésükben a társadalmat és gazdaságot alapjaiban felforgató gyapottokmányos képe meghatározó elem volt.
Giessen könyvében viszont megkérdőjelezi gyapottokmányos, mint mindent elpusztító kártevő mítoszát. Egyrészt rávilágít arra, hogy a mítoszkreálás és a rovarról szóló különböző történetek hogyan szolgálhatták különböző szereplők szándékait, hogyan szólt bele a bogár földtulajdonosok, bérlők és munkások közötti megállapodásokba vagy a Dél politikai képviseletébe (ahol a termelés a zömmel színesbőrű munkások kontrollálására épült, a gyapottokmányos érkezése előtt és azt követően is). Másrészt bemutatja, hogy a rovar által okozott sokszor súlyos károk ellenére a gyapottermelés egyáltalán nem tűnt el a régióból, hosszú távon éppenhogy növekedett. Szintén rendkívül érdekesek a könyvben bemutatott területi különbségek az egyes államok tárgyalásakor, például az, hogy a talajtani különbségek hogyan befolyásolták a gyapottokmányossal szembeni stratégiákat. A területi különbségek között az egyik legérdekesebb, hogy a rovar az amerikai gyapotöv nyugati feléből a keleti államokba viszonylag lassan, 10–20 év különbséggel terjedt el, így a gyapotöv keleti felére hamarabb érkezett meg a gyapottokmányos története a sajtón, mezőgazdasági tanácsadókon vagy éppen a bluesénekeseken keresztül, mint maga a károkozó. Ez is rávilágít arra, hogy a populáris kultúra tárgyalása egyáltalán nem mellékes szál az ember és természet kapcsolatának megértéséhez. A blueszenészek első generációja – mint Charlie Patton is, aki még maga is dolgozott gyapotföldeken, mielőtt az zenéből élt meg – komoly szereppel bírt a főként fekete déli munkások reményeinek, ellenállásának, politikai hangjának és identitásának kifejezésében. A blues és a gyapottokmányosról szóló dal (az USA-n belüli népességmozgásokkal párhuzamosan) az északi államok nagyvárosait is elérte, ahol az amerikai dél emlékének kifejezőjévé vált, de nem állt meg ott sem, mert ez az alapvetően amerikai, de a határokat nem tisztelő zene ma már világméretű közönséggel bír.
Az ember és állatok kapcsolatának megjelenése a hétköznapi kultúrában a környezettörténet egyik népszerű és feltörekvő területe, viszont ebben a témában környezettörténeti monográfia magyar nyelven még nem készült.[3] Így nem csupán a blues és a gyapottokmányos iránti kíváncsiságom hajtott Giessen könyvének elolvasásához, hanem olyan kérdések is, mint hogy mennyiben lehet egy másik kontinensről származó tanulmányból lefordítani, átültetni szempontokat a magyarországi rovarinváziók történetének feldolgozásához. Az előbb említett krumplibogár és a 19. században a szőlőkultúrát átalakító, szintén amerikai eredetű filoxératetű (Daktulosphaira vitifoliae) történetének feldolgozása is rendkívül izgalmas lenne kulturális és történeti földrajzi szempontokból.[4] A krumplibogár elleni közdelemről például ismeretterjesztő és kifejezetten gyerekeknek szóló diafilm is szólt, a filoxéra vész pedig már csak a bor közkedveltsége miatt is komoly visszhangot kapott a korabeli sajtóban, és megjelent pohárköszöntő rigmusokban is.[5]
“Ütközet a krumpliföldön,” írta Gergely Miklós és Kovács György (1955), HU OSA LibSpColl_Dia_7389, Library, Special collections, Hungarian propaganda filmstrips, Open Society Archives, Central European University.
[Képleírás: A rajzolt képen két krumplibogár áll egy krumpliföld mellett és a permetező traktort nézik. Az egyik bogárnak sisakja, és botja van, ő a vezér, a másik bogár a traktor felé mutat lábával. Az előtérben kilyuggatott levelű burgonyanövényeket is látunk.]
Jelentős tényező lehetett-e a filoxéravész a lakosok mobilitásában, átrajzolta-e a munkalehetőségeket, munkaviszonyokat a kártevő megjelenése? (A filoxéra elterjedésének ideje egybeesett például egy nagy kivándorlási hullámmal Magyarországról Amerikába).[6] Milyen szerepe lehetett a filoxérának vagy a krumplibogárnak a mezőgazdasági modernizációs törekvések előmozdításában? Hogyan mutatkozhattak meg a területi különbségek a kártevők elleni küzdelemben, hogyan terjedt a védekezés gyakorlata és kultúrája? Az például közismert, hogy a területileg különböző talajviszonyok a filoxéra esetében igen fontosnak bizonyultak, mivel a homoktalajokon nem él meg a filoxératetű, így a filoxéra az alföldi homokvidékeken a szőlőtermelés felvirágzásához is hozzájárult (a többi bortermelő régió rovására), de hogyan jelenhetnek meg ezek a különbségek a korabeli forrásokban? Hogyan jöhetett létre és mozoghatott a védekezéshez szükséges szakértelem, technológia az országon belül és a nemzetközi politika által formált transznacionális kapcsolatok mentén? A rovarkártevőkhöz kapcsolódó hétköznapi kultúra és mindennapi történelem forrásainak vizsgálata számos hasonló kérdést vethet fel, amelyek megválaszolása a magyarországi környezettörténeti kutatások következő nemzedékére vár.
A szöveg szerkesztésében Rung Ádám közreműködött, köszönet érte / Thank you to Ádám Rung for the help with editing this piece.
[1] Robert K. D. Peterson, “Charley Patton and His Mississippi Boweavil Blues,” American Entomologist 53, no. 3 (Fall 2007): 142-144.
[2] James C. Giesen, Boll Weevil Blues: Cotton, Myth, and Power in the American South (Chiacog, IL: University of Chicago Press, 2012).
[3] Míg a filoxéra esetében néprajz, agrártörténet és tájtörténeti tanulmányokat nagyobb számmal találhatunk a magyar szakirodalomban, a krumplibogárról elenyésző az elérhető szakirodalom. Az állatok és a populáris kultúra kapcsolatáról lásd: Helen Macdonald, “Environmental history in HPS.”
[4] A filoxéráról megjelent agrártörténeti tanulmány magyarul: Beck Tibor, A filoxéravész Magyarországon (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 2005).
[5] “Ütközet a krumpliföldön,” írta Gergely Miklós és Kovács György (1955), OSA LibSpColl_Dia_7389, Library, Special collections, Hungarian propaganda filmstrips, Open Society Archives, Central European University. Az ünnepi pohárköszöntő a Kalamajka népzenei együttes előadásában itt meghallgatható.
[6] Égető Melinda, “filoxéra (lat. Phylloxera vastatrix),” in Magyar Néprajzi Lexikon II., ed. Ortutay Gyula et al. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1979).
*Borítókép: Gyapottokmányos bogár egy gyapotnövényen. Clemson University, USDA Cooperative Extension Slide Series, CC-BY-3.0-US.
[*Borítókép leírása: Egy kisméretű, barna, hosszú ormányú gyapottokmányos bogár a gyapotnövény zöld, golyószerű termésén ül, amelyen barna pontok láthatók.]